Utálom magam. Utálom magam azért, ahogy kinézek, azért, hogy nem tudom betartani a diétát. Utálom azt a számot, amit a mérleg mutat, és ezért még inkább az édességekbe menekülök. Utálom magam, hogy nem tudok ezen változtatni. Bár most teszek erre egy újabb kísérletet.
Ha az ember súlya nagyon picivel marad alatta a 3 számjegyűnek, akkor nagyon meg lehet döbbenni. Pláne, ha ezt néhány fotón is megerősítve látom. Anyám, ezt látják belőlem mások??? És miért is ez a nagy megdöbbenés? Mert az önképem nem igazodott a jelenlegi testemhez. Én a tükörben még mindig a vékonyabb énemet látom, és csodálkozom, hogy nem jönnek fel a ruháim. Nem értem miért, hiszen a tükörben látom, hogy nem vagyok már olyan vékony, de olyan dagadt sem, mint a ruhák azt sugallják! Pedig sajnos de.
Mint minden ember, én sem szeretek szembesülni a problémáimmal, pláne a gyengeségemmel. Mert ez az. Nem tudok ellent mondani az egészségtelen édességeknek, még akkor sem, ha tudom, hogy ezzel hosszú távon tönkre teszem magam. Hiszen az inzulinrezisztencia után pillanatok alatt lehetek cukorbeteg, ha nem vigyázok. És most ki kell jelenteni, hogy nem vigyázok. Tudatilag ez borzasztó, de talán most sokadik nekifutásra sikerül. Az első 2 hét a durva, aztán egyszerűbb lesz a helyzet. Vagy legalábbis nagyon remélem. A reggelim a diétának megfelelő volt. A többiről a nap végén beszámolok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése